2013. április 25., csütörtök

Három-négy év alatt lehet egy szintre hozni a járási hivatalokat

Három-négy év alatt lehet a legfejlettebbek szintjére felzárkóztatni az országban működő járási hivatalokat - mondta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter szerdán Győrben, miután tárgyalt a megyei hivatalvezetőkkel, majd megtekintette a kormányablakot és az egyik bevásárlóközpontban működő okmányirodát.
"Nagyon sokszínű most még a járási rendszer az ügyintézés tekintetében is" - jegyezte meg, utalva arra, hogy négy hónapja az önkormányzatoktól átvett helyiségekben, eszközökkel működnek, így a feltételek nagyban függnek a korábbi működtetők anyagi lehetőségeitől.
Navracsics Tibor hangsúlyozta: az elkövetkező időszak egyik legnagyobb feladata a járási rendszer működési színvonalának, eszközellátottságának egységesebbé tétele; hogy ez mikorra érhet véget, "szigorúan csak pénz kérdése, az akarat megvan hozzá, a szándék megvan hozzá, az információk is megvannak hozzá". "A célom nem az, hogy egy átlagot hozzunk létre, hanem az, hogy a legfejlettebbekhez zárkóztassuk fel a többieket" - jelentette ki a miniszter.
Fotó: Burger Zsolt
Emlékeztetett arra: az idei esztendő rendkívül fontos a kormányablakok és az okmányirodák fejlesztése szempontjából, mivel az év végéig ezek egységes rendszerré állnak össze, és az ország háromszáz pontján tesznek lehetővé gyorsabb és szélesebb körű ügyintézést.
A miniszterelnök-helyettes szólt arról is, hogy rövidesen a parlament elé kerülhet az anyakönyvi eljárások digitalizálására vonatkozó törvényjavaslat, és elfogadásával a jövő év közepétől tovább egyszerűsödhet az eljárás.
(Forrás: kormány.hu - MTI)