2015. július 30., csütörtök

Hegyi pince égett Nagylengyelen





















A Torda-hegyen egy ötven négyzetméter alapterületű hegyi pince teljes terjedelmében égett. A tűzesethez Zalaegerszegről érkeztek hivatásos tűzoltók két gépjárműfecskendővel és egy vízszállító járművel. A katasztrófavédelmi műveleti szolgálat által irányított tűzoltást három vízsugárral hajtották végre a beavatkozó egységek. Az épületből egy 11,5 kilogrammos és négy kisebb méretű gázpalackot hoztak ki a tűzoltók. Az eset során nem sérült meg senki, a lángokat egy órás oltás során sikerült megfékezni. A tűz keletkezésének okát tűzvizsgálati eljárás során vizsgálják. Az eset kedden történt. (Fotók: Zalaegerszeg HTP - BM OKF Médiaszerver)









2015. július 27., hétfő

Tovább csökkent az álláskeresők száma Zala megyében

Zala megyében tovább mérséklődött az álláskeresők száma, június végén az egy évvel korábbinál 23 százalékkal, az előző hónaphoz képest pedig 7 százalékkal voltak kevesebben - közölte a Zala Megyei Kormányhivatal az MTI-vel.

 

Több mint tíz év után az idén májusban 10 ezer alá csökkent az álláskeresők száma Zalában. Júniusban 9235 ember szerepelt a kirendeltségek nyilvántartásában, 700-zal kevesebb, mint egy hónappal korábban - tájékoztatott a foglalkoztatási főosztály.

Az álláskeresők 11 százaléka pályakezdő. A kirendeltségek nyilvántartásában 1130 fiatal szerepel regisztrált álláskeresőként, 110-zel kevesebb, mint tavaly júniusban. 
A hivatal tájékoztatása szerint a korábbi években átlagosan 5-6 százalékkal csökkent a nyár első hónapjában az álláskeresők száma. Az idei magasabb (7 százalékos) mérséklődést a szezonális foglalkoztatás további erősödése mellett elősegítette a feldolgozóipari munkáltatóknál jelentkező viszonylag magas kereslet, valamint a közfoglalkoztatásban résztvevők számának bővülése.

 Zala megyében a gazdaságilag aktív népesség 7,1 százaléka volt nyilvántartott álláskereső június végén, míg a tavalyi év azonos időszakában 9,2 százalék, az idén májusban pedig 7,7 százalék volt az álláskeresők aránya. A mutató értéke Keszthely, Lenti és Zalaegerszeg térségében tartósan alacsonyabb a megyei átlagnál, mindössze a nagykanizsai és a letenyei járásban haladja meg a 9 százalékot. 

Az elmúlt hónapban 2 ezer álláskereső került ki a nyilvántartásból. A hónap során közülük 1250-en álltak munkába, 660 ember az elsődleges munkaerőpiacon tudott elhelyezkedni. Az év első felében összesen 10 530 álláskereső helyezkedett el, 6340 ember támogatott foglalkoztatás keretében talált munkát.

Júniusban a munkáltatók 1,8 ezer új álláshelyet jelentettek be, ebből 1,3 ezret az elsődleges munkaerőpiacon. Az év első felében összesen 6 ezer nem támogatott álláshely volt Zala megyében. MTI