2015. október 13., kedd

Mányoki Attilát fogadták a városházán

HAZAÉRT ZALAEGERSZEGRE MÁNYOKI ATTILA – POLGÁRMESTERI FOGADÁS A VÁROSHÁZÁN

Végre hazaérkezett Zalaegerszegre Mányoki Attila, akit a Városházán fogadott segítőivel együtt Balaicz Zoltán polgármester. Az önkormányzat kiemelt anyagi támogatással segíti a sportoló felkészülését.


Az Ocean’s Seven elnevezésű, hét óceáni szoros és csatorna átúszását jelentő sorozatból Mányoki Attila már a negyedik akadályt is leküzdötte, hiszen 2013-ban átúszta a La Manche-csatornát, 2014-ben a Japánban található Tsugaru-szorost, idén pedig két helyszínt is meghódított, előbb a Hawaii-szigeteken a 26 mérföld széles Molokai-csatornát, majd az Amerikai Egyesült Államokban Kalifornia partjainál a 32,2 kilométeres Catalina-szorost.
A Molokai-csatorna 1961 óta íródó történetében eddig 36 sportoló ért célba, közülük (eddig) a legjobb időt 2011-ben Penny Palfrey érte el 12 óra 7 perccel, melyet most a zalaegerszegi sportoló megdöntött.
A Catalina-szorost 10 óra 59 perc 40 másodperc alatt úszta át Mányoki Attila. A következő cél 2016-ban az Északi Csatorna lesz, a tervek szerint 2017-ben pedig végére is érhet mind a hét szorosnak.
GRATULÁLUNK, NAGYON BÜSZKÉK VAGYUNK RÁD!!!
(Forrás: Balaicz Zoltán - Facebook)